+3620 9937984 info@cyber-pc.hu

Átalánydíjas rendszerkarbantartás

Cégünk egyik fő tevékenysége az ügyfeleinknek nyújtott teljeskörű informatikai szolgáltatás, amelyet egy átalánydíjas szerződés keretén belül végzünk.

A szolgáltatás célja, hogy egy havi kiszámítható költség ellenében, az ügyfeleink egy szolgáltatáscsomagot kapnak, melynek eredményeként informatikai rendszerük, a lehetőségekhez mérten üzembiztosan működik, és a munkatársak szakszerű számítógépes támogatást kapnak.

Ha Önnek, illetve cégének ilyen szolgáltatásra van szüksége, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot, egy megbeszélt időpontban díjmentesen felmérjük az cégük informatikai rendszerét, és testreszabott ajánlatot készítünk.

Szolgáltatásunkat ajánljuk azon cégek részére is, ahol van “belső ember” az informatikai feladatok elvégzésére. Ezen ügyfeleknél segítjük a kolléga munkáját, helyettesítjük, a távolléte esetén, ajánlatokat, javaslatokat teszünk a rendszer működésének javítására, illetve költséghatékonyságára.

Ennek a munkának keretén belül vállaljuk az ügyfelek informatikai rendszerének:

  • hardveres, szoftveres karbantartását
  • a folyamatos működéshez szükséges folyamatok felügyeletét
  • az esetleges rosszindulatú folyamatok felderítését és megszüntetését
  • a működés optimalizálását
  • technikai tanácsadás
  • rendszergazdai képviselet, kapcsolattartás az egyéb technikai szolgáltatókkal
  • kiszámítható, tervezhető költség
  • karbantartott jól működő informatikai rendszer
  • elsődleges segélyvonal (helpdesk) szolgáltatás
  • teljeskörő működési optimalizálás
  • szakszerű technikai tanácsadás
  • technikai képviselet

Amennyiben olyan informatikai problémája merült, melyre a weboldalunkon nem talál megoldást, illetve szolgáltatást, keressen meg minket és egy személyes megbeszélés alkalmával tudunk megoldást nyújtani Önöknek.

Napi szinten támogatunk Dell, HP, Synology, Zyxel és Microsoft termékeket. Természetesen ha Önnek bármilyen egyéb terméke van, akkor személyes konzultáción el tudjuk dönteni, hogy tudjuk-e támogatni.

“Ha az informatikai rendszerrel kevés gond van, nem azt jelenti, hogy a rendszergazda nem dolgozik, hanem azt, hogy jól végzi a munkáját”

Eseti támogatás

Azon ügyfeleink részére, akik nem akarnak, vagy nem tudnak fix díjat fizetni a szolgáltatásért, javasoljuk az Eseti támogatás szolgáltatásunkat.

  • folyamatosan elérhető szakszerű segítség
  • segélyvonal (helpdesk) szolgáltatás
  • biztonságos távoli aztal segítség
  • biztonságérzet, hogy van akit hívni.
  • jó nyomonkövethető költségelszámolás

 “Ha nagy probléma van, legyen akit hívni”

 

  • teljeskörű igényfelmérés
  • megfelelő eszköz kiválasztás beszerzés
  • szakszerű üzembehelyezés, betanítás
  • garanciális és garancián túli ügyintézés
  • tanácsadás

 

 

Beszerzés és beüzemelés

Munkánk során gyakran tapasztaljuk, hogy a szakértelem hiánya, akciók, vagy az idő szorítása miatt, az eseti ügyfeleink nem mindig a megfelelő informatikai eszközt szerzik be, és a beüzemelés során szembesülnek ezzel, ami nem kis bosszúságot jelent.

Ezért fontos, hogy alaposan, minden részletre kiterjedően felmérjük azt, hogy mire is van szükség, és a megfelelő eszközt vásároljuk meg.

Nagy tapasztalattal rendelkező munkatársaink Önöknek is segítenek az igény meghatározásánál, és tanácsot adnak a beszerzést illetően, ezért ha informatikai eszköz beszerzése előtt áll, kérem vegye fel velünk a kapcsolatot vagy kérjen ajánlatot.

A cégünktől beszerzett eszközöket, kedvező feltételek mellett szakszerűen üzembehelyezzük, de természtesen vállaljuk a más beszállítónál, vagy a kereskedelemben beszerzett eszközök szakszerű üzembe helyezését, és használatának betanítását is.

Eszköz meghibásodás esetén, ha az eszköz garanciális, az ertékesítési díj tartalmazza a garanciális ügyintézést.

“Segítünk, hogy a számítástechnika probléma helyett munkaeszköz legyen!”

Felhasználó támogatás

Cégünk szolgáltatásai közül a legnagyobb igény a felhasználói támogatás szolgáltatásunkra van. E szolgáltatás keretén belül, képzett munkatársaink állnak ügyfeleink rendelkezésére, és segítenek telefonos, távasztali vagy helyszíni kiszállás szolgáltatással megoldani a felmerült számítástechnikai problémákat.

Ezáltal az Ön kollégáinak nem kell a rendszer problémáinak elhárításával tölteniük a munkaidőt hanem saját munkájukra tudnak koncentrálni.

Ezt a szolgáltatásunkat nyújtjuk kedvezőbb feltételek melllett átalánydíjas szerződés szerint, illetve eseti ügyfeleink részére is, egyedi elszámolás keretén belül.

A munkánkat precíz nyomkövetéssel végezzük, melyet egy, az általunk támogatott hibajegy kezelő szoftverrel valósítunk meg.

Ezen szolgáltatás igénybevétele mellett javasoljunk a Rendszerüzemeltetési szolgáltatásunkat, mert ez a két szolgáltatás együtt fedi le, egy cégnél felmerülő informatikai problémák kezelését.

  • segélyvonal (helpdesk) szolgáltatás
  • távoli asztal segítség
  • technikai képviselet
  • oktatás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás